HTML

Hungarisztán

Etika, morál és ezek hiánya. Média, közélet, politika, és ezek csődje. Egybites userek, debilek, trollok, droidok, kézivezéreltek és egyéb állatfajok. Magyarország, én így szeretlek!

Friss topikok

BKV: Önnek jár – akár a gyilkosság is

hungarisztan 2009.12.10. 17:02

Belátom, kopaszkigyúrt polgártársaink egyre népesedő körében illetve az immáron mindennapossá vált BKV-s botrányok közepette igen nehéz kitűnni a szürke tömegből. Kivéve ha jó arányérzékkel a két halmaz metszetéből mutat fel valamit a hungarisztáni versenyző – amint az történt a mai napon is.

 

 

Negyed egy körül a Keleti pályaudvar oldalában meghúzódó parkolóba vitt ma rossz sorsom. Ott ismerősöm autójába ültünk, majd vártuk, hogy el tudjuk hagyni a Keleti pályaudvar és Kerepesi út között elhelyezkedő parkolót [ismerjük e méltán népszerű helyet ugyebár: taxishiénák és a rájuk épülő mellékes iparágak évtizedes tanyája ez (is)], melyet a parkoló kihajtójában épp egy trolibusz blokkolt. Leginkább azért, mert a sofőrje – kopasz ugyan nem volt, de nagydarab, vehemens ember – úgy gondolta, eljött az ő ideje. Hogy pontosan miért is akart revansot venni, nem sikerült kiderítenem, mindazonáltal nem sajnálta rá az idejét, energiáját, hogy ajtót nyisson (megállón kívül ugyebár...), kiviharozzon a vezetőfülkéből, majd artikulálatlan káromkodás és üvöltésözön kíséretében megkörnyékezze az előtte lévő fehér Buzukit, ahol további tettlegességgel (vezetőoldali ablak kétkezi ütlegelése, autó agresszív borogatása, közben folyamatos szitkozódás, káromkodás, szidalmazás) szó szerint halálra rémítette az azt vezető idős személyt, aki a helyszínen elájult vagy szívrohamot kapott.

Az eseménynek rengeteg tanúja volt, így pár másodperc alatt össznépi anyázás, köcsögözés, bunkózás alakult ki az odacsődülő szemtanúk és a trolivezető között, aki szemmel láthatóan egy pillanatig sem érezte felelősnek magát abban, hogy tán éppen az imént ölt meg egy embert. Megjegyzendő, hogy a mentőket sem ő hívta, hanem az autóhoz elsőként odasiető harmincas hölgy, aki látván a bent ülő idős személy rosszullétét, saját testi épségét kockáztatva kiabált a távozni készülő, erősen agresszív trolivezető után – innen, utólag is köszönet a bátorságáért (a trolivezető haragja könnyen ellene fordulhatott volna).

A történet végét nem ismerem, mert egy pár másodperc alatt annyian lettek a Buzuki körül, hogy látni sem lehetett, mi történik, és a mögöttünk jövők is türelmetlenkedtek, hogy kerüljük ki a trolit jobbról – ekkor láttuk, hogy a sofőr időközben a troli összes ajtaját kinyitotta, az utasok javarésze már el is hagyta a járművet.

Költői kérdés, hogy ilyenkor vajon hol van a híres-nevezetes buszvezetői szabály, amire mindegyik hivatkozik, amikor utast hagy a megálló környékén, nevezetesen hogy balesetveszély miatt a megállón kívül (pl. az 5 méterrel előrébb lévő piros lámpánál) nem szabad ajtót nyitniuk. Mondjuk az is igaz, hogy nem tudom, az utasok vajon akkor voltak-e nagyobb balesetveszélyben, mikor a magas lépcsőfokról az úttestre léptek, adott esetben a buszt onnan kerülő autók elé, avagy akkor lettek volna nagyobb életveszélyben, ha ezzel az agresszív vezetővel kell tovább utazniuk.

Nem tudom, mi boríthatta ki a valószínűleg naponta hungarisztáni (azon belül is budapesti) viszonyokon edződött, ennek ellenére pszichopatologikus esetnek kinéző trolivezért. Tény azonban, hogy a buszvezetőknek ún. pályaalkalmassági vizsgán kell átesniük, mégpedig nem is egyszer, hanem időről időre, azaz elméletileg papírjuk van róla, hogy képesek a buszvezetés minden munkaegészségügyi kockázatával megbírkózni. Ezért is tartjuk őket profi sofőröknek, akik pénzt kapnak azért, hogy fuvaroznak. Hivatali kötelességük (lenne), hogy higgadtak maradjanak minden forgalmi helyzetben, hogy más helyett is előre gondolkodjanak, ezáltal megelőzzék és elkerüljék még a hirtelen fékezések esélyét is. Hát, úgy tűnik, ez a BKV-s illető sem éppen ez a fajta, aki ezért veszi fel a fizetését.

Persze nem tudom, a PÁV-nak vajon részét képezi-e a pszichológiai alkalmasság. A logika így diktálná, na de ki keres abban az országban logikát, ahol még a fegyvertartás sincs megfelelő pszichés kontrollhoz kötve? (Mint látjuk,a buszvezetés sincs. Vagy ha van, akkor annál rosszabb, mert akkor nagyon rosszul működik az alkalmasság megállapítása, azaz fölösleges intézményt tartunk fenn. Felelős nyilván nincs. Miért pont ezért lenne?)
Csak remélni merem, hogy múló, ájulással járó sokkon kívül más baja nem esett az idősebb autóvezetőnek. Vagy ha szívrohamot kapott, akkor legalább maradandó kár nélkül túléli. Másban – mondjuk a felelősség megállapításában és a konzekvenciák levonásában – nem reménykedem, mert úgyis fölösleges volna. Ahhoz még meg kell halnia néhány embernek az utakon elkövetett agresszió következtében (is).

Amúgy az erőszakos trolivezető szitkozódásából mindössze annyit sikerült megérteni, hogy a Buzuki vezetőjén valamilyen tábla figyelmen kívül hagyását kérte számon ebben a furcsa BKV-stílusban. Bele sem merek gondolni, hogy e közfeladatot ellátó személy (akit a törvény – amúgy nagyon helyesen – kiemelten véd abban az esetben, ha őt támadják) vajon mire ragadtathatja magát, ha horribile dictu koccan valakivel. Valószínűsíthető, hogy ott vér folyna – bár nem a koccanás következtében...

Nos, a BKV ezt az embert nyújtja nekünk, mint felelős buszvezetőt, akinek a feladata az, hogy utasait sérülésmentesen elfuvarozza A-ból B-be. Ahogy a hihetetlenül elcseszett, azóta szállóigévé vált BKV szlogen mondja: Önnek [ez] jár.

Címkék: bkv szolgáltatás agresszió erőszak magyar ugar hányinger hungarisztán debilek fenyegetettség

4 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hungarisztan.blog.hu/api/trackback/id/tr1001588562

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elmennek a JQA-ba a BKV-s szakszervezetek... 2010.01.12. 16:59:39

Nem, nem érdekel, hogy jogos-e a sztrájk vagy sem. (Amúgy kb. 70%-ban egyetértek Tóta W. Árpád álláspontjával az állami szektorban elkövetett sztrájkügyben, de itt és most nem mennék bele miért vannak fenntartásaim 30%-ban).Az sem érdekel, hogy a folyt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.03.07. 17:10:50

Elkezdtem olvasgatni, de egyre inkább nem értem, hogy miről szól ez a blog.
Kiragadott részletek terjengős megrágása, anélkül, hogy ezeket valós élethelyzetbe illesztenénk, illetve dolgok magyarázása szigorúan egy nézőpontból, mindenképpen úgy, hogy bármi is történjék, a végkövetkeztetés csakis a "hungarisztán" lehet. Bár érthető, hiszen a címe is ez.

Nem védeni akarom a buszsofőrt, mert ne verjük már rá a másikra az autóját, de ha már megragadtuk a témát, belenyúlhattunk volna mélyebben is.

Nem tudom, a posztoló mennyit vezet, de biztosan rájöhetett már, hogy az egész közlekedési kultúránk katasztrófa. Én már sokat gondolkodtam ezen és azt hiszem, azért lehet, mert az emberek képtelenek rendszerben gondolkodni. Képtelenek a forgalmat egészében szemlélni, a világuk csupán a saját lökhárítóik közé szorul, a forgalom maga pusztán egy körülmény számukra. A közlekedés a társadalmunk lelkiállapotának a kivetülése. Amíg a rendőr kizárólag bokor mögé bújva traffipaxozóként létezik, és lehet közvetlen a rendőrautó előtt indexelés nélkül sávot váltani, körforgalomból kifordulni, a jószándékú vezető úgy érezheti, semmi nem védi meg a sok idiótától. Az önbíráskodás megjelenése ilyenkor törvényszerű.

Egy ember, aki nap, mint nap és egész nap az utakon van, nem pusztán a tecsóba jár, hamarabb telítődhet a sok baromságtól, amit az utakon lát. Mikor átlag 3 percenként kell korrigálnia, hogy valaki ne kerüljön alá, vagy ne próbálja fel magát a szélvédőre, betelhet a pohár, szakad a cérna.

Elméletileg épp ezért vizsgálják meg a hivatásosokat pszichológiailag, de ez a vizsgálat hasonló lehet az úrvezetők orvosi vizsgálatához, így fordulhat elő, hogy a buszsofőr őrjöng (olykor a rendőr is őrjöng), és így lehet az, hogy olyan emberek veszélyeztetik gépkocsijukkal a 100 embert szállító buszt, akik minden pillanatban csak egy hajszálnyira vannak az infarktustól, agyvérzéstől.

Erről kellene írnod egy posztot, hogy miképpen vehet részt (pláne szabálytalankodva) egy öreg ember a forgalomban, aki nem rendelkezik sem a szükséges reflexekkel, a nyaka sem fordul már, hogy körül tudjon nézni és az első rákiabálásra megáll a szíve.

Ezeket így együtt lenne értelme boncolgatni szerintem.

hungarisztan 2010.03.07. 17:42:24

Csumpi: a blog leírása azzal kezdődik, mi is lenne ez a laza fonálra felfuttatott blog: "Etika, morál és ezek hiánya."
Azt gondolom, igen nagy baj van Hungarisztánban a közgondolkodással, a moralitással. Nyilván nem én fogom megváltani a világot, de a magam eszközeivel én annyit tudok tenni érte, hogy próbálom felhívni a figyelmet arra, ami visszás, amiből tanulni kéne, amit máshogy kellene látni/csinálni. Szélmalomharc, naná. Pláne ha csak annyit vesz észre belőle az olvasó, hogy na, itt csak Hungarisztán-fikázás megy, és erre jól besértődik, ahelyett, hogy próbálná picit másképp látni azt, amit épp kritizálok.

Igen gyakran egyszerűen nem értem, mi zajlik 1-1 ember fejében, mikor kirívóan etikátlanul, a többi ember rovására viselkedik.
Hungarisztán telis-tele van társadalomképtelen emberekkel, akiket csakis és kizárólag saját boldogulásuk érdekel. Márpedig jól működő társadalmat full individualizmussal nem lehet építeni, abból senki nem profitál.
Sokat éltem külföldön, láttam, hogy lehet másképp csinálni. Nem szükségszerű, hogy az önbíráskodás, az erőszakkultusz országa legyünk. Persze egy fecske nem fog nyarat csinálni, de amit te is írsz: picit mindannyian benne vagyunk ebben. Vezetési morállal, posztszoci gondolkodásmóddal, leugatással, dilettantizmussal, műveletlenséggel, kurucos felhorgadásokkal, sértődésekkel – és RENGETEG-RENGETEG igazságtalansággal.

Azt írom ki magamból, ami bánt. Amiről úgy vélem, rossz irány, lefele visz a lejtőn. Igen, valóban sok a kritika a blogon. De mit tegyek, ha nagyon sok minden böki a szemem? Álljak be azok közé, akik tudomásul veszik? Akik bárgyún benyelnek mindent? Akik nem szólnak semmiért? Akik tűrik a dilettantizmust, etikátlanságot, igénytelenséget, a magyar ugart? Akkor már inkább vállalom, hogy a magamra haragítok egy csomó embert, aki csak a fikázást látja. Viszont ha csak egy embert is elgondolkodtat egy poszt, hogy tán másképp kéne gondolni ezt vagy azt, akkor már megérte.

És még valami a fikázásról:
ahogy József Attila mondta: érted haragszom, nem ellened.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.03.07. 18:13:02

@hungarisztan:
Én elgondolkodtam a posztokon, ezért is szánok időt arra, hogy a véleményemet leírjam.

Megkérdezhetem, hogy melyik országban éltél?

Problémám a következő:
(ha egy percre is elgondolkozol rajta, már megéri leírnom)
A blogod hangvétele már a címmel elkezdve pejoratív színt ad annak az országnak, ahol élünk. Tény, hogy rengeteg, főleg társadalmi probléma van, de sosem látom azt, hogy az okait keresnéd. Pusztán leírsz egy neked nem tetsző dolgot, kábé azzal az ízzel, hogy: na tessék, hungarisztán (itt kell élnem ezek között...)

Elég jól írsz, olvasható, érdekes (is lehetne), hasznosabban is fel tudnád használni az ilyen energiáidat. Egyetlen rövid gondolattal próbálok segíteni a kiteljesedéshez:
Az a tény, ami mellett nem mehetsz el észrevétlenül, hogy az emberi egyének összessége nem pusztán sok ember, hanem társadalom. Azonos területen élő, azonos nyelvet beszélő emberek összessége pedig nép, nemzet. Az egyén a társadalom része. Az egyén élete és a társadalom élete nagymértékben hasonló.
Az az ember, akinek fogalma sincs, hogy mit akar, merre tart, nincsen célja, egyetlen tevékenysége, hogy hitelre új autót, meg plazmatévét vesz, majd nem eszik, illetve nem szaporodik, mert anyagilag hazavágta magát, nem nevezhető normálisnak.

Ha egy ország él hasonló szemlélettel (nem kell mondanom, mert tudod: hitelek felvétele, a hiteleket is hitelből fizetése, de autópályaépítés, milliárdos beruházások, stb) az ilyen országban élő egyedek is kevés kivétellel ehhez fognak hasonulni.
Kevés az a szerencsés ember, aki célt talál saját magától, amit szeretne elérni és ezért tesz, kűzd és kitartással el is éri, amit akar. Ezek az emberek azok, akik nem érzik jól magukat a fentebb vázol társadalomban.
Ennek oka nagyrészt a 4 éves ciklusokban (azaz hosszútávon nem) gondolkodás. A távlati tervek, stratégia teljes hiánya, a jövőnek, mint céljaink színterének nem ismerése, mind ide vezetnek.

A céltalanság, az adóssággörgetés, a felmorzsolódás nem fog morális javulást hozni. A már felnőtt emberekkel sok mindent kezdeni nem lehet. A következő generációk viszont reményt adhatnának. Bármelyik, még a legmocskabb világnézetű rendszer is megteremtette a maga ifjúsági mozgalmait (úttörő, hitlerjugend, levente, stb), mert felismerte ezt a tényt.

Szerinted mi lehet a megoldás?
Szerintem az semmiképpen, hogy a felületet kapirgáljuk és oldalanként 3-szor leírjuk, hogy hungarisztán, ami azért ilyen szar, mert ilyen szar emberek lakják.

hungarisztan 2010.03.07. 19:24:56

Nos, először is köszönöm, hogy időt/energiát szánsz a kultúrált diskurzusra, értékelem, amiként a tanácsokat is.

Sokan nem szeretik a hungarisztánozó hozzáállásomat, amiben alighanem igazuk van, senki nem szereti, ha beleverik az orrát a saját piszkába. Pláne ha a piszok nem is az övé, csak véletlenül keveredett arra = értsd: neki sem tetszik, ami itt folyik, csak úgy érzi, nem tud mit tenni ellene. Ez amúgy nem igaz, csak kis dolgokban, saját környezetben kell elkezdeni a tevőlegességet. Épp olyan apróságokban, amelyek mellett itt sem megyek el szó nélkül, és amely visszásságokat ismeretségi körben sem tolerálok. Ha mindenki csak annyit tenne, hogy holnaptól napi egy apró mutyira nemet mondana (akármelyik oldalon is áll!), akkor már egy sokkal élhetőbb országban tengődhetnénk. Apró mutyi alatt nem állami beruházások elsíbolt pénzeit értem, hanem a dokinak csúsztatott paraszolvenciát, a kölyök számítógépének leköltségelését a családi vállalkozás terhére, a nem meghunyászkodó attitűdöt, mikor a piaci zöldséges „véletlenül” századszorra is rosszul ad vissza, persze blokk nélkül, és így tovább, és így tovább.
A dolgok megváltoztatása itt, a saját kis piti szintünkön kezdődik, mert bármennyire is szimpatikus lenne, ha a nagykutyákat lőnék főbe először, az sajnos nem megy, mert a dolgok jellegéből adódóan ők eléggé bebiztosítják maguknak a sérthetetlenséget.
De világosan kell látni: Nyugat-Európában sem csak úgy ölébe hullott a társadalomnak a jólét! Tudtak és akartak tenni érte. Egy példa: ma Németországban az adócsalás társadalmi megítélése körülbelül olyan, mint az apagyilkosságé. A nemzeti hős Steffi Graf kábé 1 nap alatt veszítette el a rajongóit (azt a pár tízmilliót), mikor kiderült, hogy az apjával simliztek az adóval. Másnap már a legjobb barátjuk sem állt szóba velük, és a nyilvános leköpettetéstől csak az általános jólneveltség (már megint az a fránya morál!) mentette meg őket. Nálunk? Az a menő csávó, aki nullára tudja kihozni a vállalkozását, orrba-szájba költségel, a parizeres zsömlét is ÁFÁ-s számlára veszi, tíz kamu EU-pályázatot futtat egyszerre, amelyből fejlesztés csak papíron lesz, de a pénz eltűnik számlákkal leigazolva; minimálbérre van bejelentve, de X5-ös bömös (szlovák rendszámmal) parkol a biatorbágyi parasztbarokk palotája előtt (ami persze nagyi nevén fut)... Ezt látja mindenki, de aki felnyomná érte, azt a közvélemény spiclinek tartja (véletlenül sem társadalmi, morális és jogi kötelességét teljesítő, felelős állampolgárnak!), arról nem is beszélve, hogy az illetőnek a továbbiakban már nem javasolnám a tartós tej vásárlását...
Ugye látjuk a különbséget társadalmi és individuális gondolkodás között?
Kopasz bömös barátunk természetesen sosem megy csődbe, mert vállalkozásának valahogy mindig akadnak üzleti partnerei, akikkel kölcsönösen zsírozgatják egymás simlis ügyleteit. Nem éri utol az adóhatóság, nem sittelik le sosem, mert jut a zséből az adóellenőrnek/rendőrnek is. Kéz kezet mos, minek is kerülne porszem a gépezetbe, ha úgymond mindenki jól jár.
Nem, egyáltalán nem jár mindenki jól. De nem folytatom, mert te is tudod, miről beszélek.
Azonban abban ugye elég sokan benne vagyunk, hogy ez így folyik. Ha személyesen nem is vesszük meg az ilyen vállalkozó termékét/szolgáltatását (de megvesszük bizony! elmegyünk a fitness-ébe vagy a pizzériájába és jól otthagyjuk nála a százszorosan leadóztatott pénzünket, még a visszajárót sem kérjük el, mert az ugye jár neki), szemet húnyunk fölötte, eltűrjük, elviseljük, sőt, egy idő után arra az álláspontra jutunk, hogy tulajdonképpen mi is ezzel a bibi, végtére is csak arról van szó, hogy nem akar fizetni ezeknek (= aktuális kormánytól, zászlószíntől, logó zőccségtől függetlenül), és hát miért is ne használná ki a törvény adta lehetőségeket? Nem csal, á, véletlenül sem. Csak ügyes.
Ismerős a gondolatmenet, ugye? Így jutunk el attól, hogy hányingerünk van a parasztbarokk palotájától odáig, hogy nekünk se lenne ellenünkre előbb egy Toyota, aztán tulajdonképpen már a bajorok aktuális zászlóshajója sem annyira visszataszító, hogy ne ácsingóznánk utána. Egye fene, jöhet egy-két állami céges kamu tanácsadói szerződés, hogy nekünk is meglegyen a negyedik kérónk is – legyen mit kiadni feketén.
Amire ki akarok lyukadni: mindenki benne van.
Az okokat kéred rajtam számon. Feltételezem, arra akarsz utalni, hogy belekényszerítenek mindenkit az össznépi "ügyeskedésbe", "okosságba" (ugye, már ezek a szavak is elég sokatmondóak...) Igen, tudatában vagyok, hogy ha nem jattolsz az osztályos orvosnak, akkor holnapra meghal a nagymama, mert basznak bekötni az infúziót; ha nem költségelsz le mindent, akkor akár bele se vágj a vállalkozásba, mert a bevételed túlnyomó többségét sokszoros adó formájában lenyúlja az állam. És nincsenek illúzióim azt illetően sem, hogyha mondjuk a következő hónapban valami csoda folytán minden vállalkozó becsületesen befizetné az összes adót, járulékot, miegymást, akkor a kormányzat észbe kapna, és azt mondaná: hinnye, de jó sok pénz jött be, mostantól lecsökkentjük a terheket, hadd szárnyaljon a gazdaság. Egy fenét: annál többet lopnának el.
És ez nagyjából a válasz is a kérdésedre, hogy szerintem miként lehetne megoldást találni. Megmondom őszintén, nem tudom. Barátaim kapacitáltak, hogy lépjek politikai pályára, mert – szerintük! – bizonyosan sikerem lenne, és az ország is profitálna belőle. Azt válaszoltam, hogy a) én becsületes ember vagyok, b) ha valami csoda folytán olyan pozícióba kerülnék, hogy döntési jogkör lenne a kezemben, egyszerűen nem tudnék annyi tisztességes embert magam köré gyűjteni, akikkel el tudnék érni számottevő változást. Ez az igazi baj.
Tényleg teljesen tanácstalan vagyok, mit lehetne itt tenni, és hogyan kéne nekikezdeni. Így marad nekem a felszín kapirgálása – ezért felelősséget tudok vállalni, még ha másoknak nem is tetszik, ahogyan kapirgálom a felszínt.

Amúgy ezzel a kérdéssel elevenembe találtál. Nagyon régóta filózom rajta, hogy vajon mitől nem megy nekünk az, ami másnak igen. Történelemmel nem ér jönni, mert abból másnak is kijárt, adott esetben még nagyobb pofánveréssel is, mint nekünk, csak ugyebár a búvalbaszott himnuszunknál (már bocsánat, nagyon szép a szövege és a zenéje is, de attól még kollektív harakirire bíztat mindenkit, aki meghallja) nem nagyon látunk tovább.
Kedvenc példám Finnország. Iszonyatosan sok hasonlóság van a két ország történelme között: függetlenségüket először 1917-ben nyerik el (hoppá!), addig hol orosz, hol svéd birodalmi gyarmatként tengődnek félfeudális körülmények között, iszonyatosan nehezen létrehozott mezőgazdasággal (hja, ahol az év jelentős részében mínuszban van a hőmérséklet és szikrát vet a csákány a földben, ott azért nem ugyanannyi erőfeszítésbe kerül megtermelni 1 kg búzát, mint mondjuk a Kárpát-medencében!), ugyanúgy igazságtalanul élték meg a második vh-t (hiába a sok hősi halott, német lerohanás miatt náci kollaborálás stigmája, melyet iszonyatos hadisarc megfizettetése követ, jórészt a Szovjetunió fele), még a maguk trianonja is megvolt Karjala tartomány képében. A félfeudális viszonyok között tengődő, államként igen fiatal Finnországtól Sztálin – ismervén az ottani állapotokat – nehézipari termékekben, acélban és villamos energiában követelte a háborús jóvátételt. Finnországban ezek egyike sem létezett, a háború okozta állapotot nem is említve, mindazonáltal kb. 5 év alatt fizették meg a sarcot, amit Sztálinék legjobb esetben is több évtizedre saccoltak, de még inkább folyamatos hiteltörlesztésre bazíroztak. 5 év! Ezalatt több tucat vízerőművet építettek hóban, fagyban, iszonyatos körülmények között, olyan esésű folyókra, amelyekhez képest a Duna és a többi magyar folyó Niagara vízesés! Csak az Oulujoki folyón (ami praktikusan közel sík területen tekereg) van vagy 34 vízerőmű!
A hadisarc megfizetése után pedig az összes infrastruktúra ott maradt nekik, azóta is termeli nekik a környezetbarát energiát, de ugyanez volt a helyzet az acélgyártással: ismerjük ugye a Fiskars céget? No, az csak egy a temérdek preciziós acélgyár közül, mely olyan minőségi termékeket gyárt, amivel a szomszédos Svédország is nehezen tart lépést. (Jártam finnországi acélgyárban, a teljesen számítógépesített üzemtől a padlóról kellett összekaparni az állkapcsom. Az 5000 alkalmazottból páran ha lézengtek a legnagyobb üzemcsarnokban, azok is jobbára mérnökök voltak, akik a rendszert irányították, meg kutattak-fejlesztettek-tökéletesítettek.)
No de Finnországról napestig mesélhetnék, nem ez a lényeg. A kérdés úgy vetődik fel, hogy vajon ők hogy a fenébe tudtak 10 év alatt feudalizmusból világvezető jóléti állammá válni? Azt ugye látjuk magunk körül, hogy hogyan nem. Na de akkor hogyan igen? Mi van meg bennük, ami bennünk nincs? Ha erre a kérdésre megtalálná valaki a választ, alighanem a probléma megoldását is egyszerűbb lenne megtalálni. Addig azonban reménytelen.
De tény, hogy engem is nagyon érdekelne.

-----------------------

A kérdésedre: huzamosabb ideig Belgiumban éltem, ill. egy kis ideig Finnországban, de jó sorsomnak (és főként munkakörömnek) köszönhetően elég sokat tudtam utazgatni. Főként a Skandináv országokat szerettem, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne fordultam volna meg másutt, ill. ne lettem volna nyitott olyan országok és társadalmaik (sajnos jobbára csak röpke) tanulmányozására, amelyeket Magyarországon inkább leszólni és lenézni divat.