Még ki sem hűlt a hír, miszerint a Malév részben vagy egészben visszakerül az államhoz, máris több oldalról támadták, hogy ez a lépés mennyire sérti az EU-s versenysemlegességet, milyen piacellenes, ésatöbbi, ésatöbbi.

Alighanem ez mind igaz. S bár a svájci és belga példát citáló ellenérdekeltek arról mélyen elfeledkeznek, hogy Malévhoz hasonlatos, újabb és újabb állami tőkeinjekciókkal vastüdőn tartott európai „nemzeti” légitársaságok szép számmal akadnak (példának okáért az Alitalia valószínűleg erős esélyes lenne a legtöbbször konszolidált légitársaság kontesztben), azért nem tartom lehetetlennek (miként különösebben elvszerűtlennek sem), hogy az EU keze gyorsabban fog eljárni egy ilyen nyugat-balkáni periférián, mint az erősebb érdekérvényesítő képességekkel rendelkező országok esetében.

Tegyük hozzá azonnal, hogy gyors fejszámolást követően nekem sem tűnik annyira jó ötletnek, hogy már megint az adófizetők fizessék meg a még mindig posztszoci körülmények között üzemelő nagyvállalat elképesztő pazarlásait, a menedzsmentek (szigorúan többesszám!) alkalmatlanságát, dilettantizmusát, vagy cinikus cégzüllesztését.

De.

Felmerülnek talán egyéb szempontok is, melyek a Malév azonnali beszántása ellen szólnának. Most ilyen elavult fogalmakkal, mint történelmi, sőt, kultúrtörténeti jelentőség, országimázs, sok évtizedes szakmai tapasztalat, javarészt eseménymentes repülési teljesítmény ablakon kidobása – nos, ezekkel nem hozakodnék elő, mert rövidtávú gazdasági előnyöket szem előtt tartó, s ehhez mérten szemellenzős korlátoltaknak ez amúgy is falra hányt borsó lenne.

Más kérdés, hogy mitől különb még egy nemzeti légitársaság. Hát mondjuk attól, hogy reprezentál. Hogy diplomáciai szerepet is betölt. Gazdasági potenciált kommunikál. Igen, ezeket mind-mind nagyon nehéz jó magyar forintra váltani, különösen akkor, ha konkurrenciaként valaki abban érdekelt, hogy az ilyen tényezőket elbagatellizálja. Nekik nem is rovom fel mindezt, bár tény, hogy kissé nagyon gusztustalan, amint a Malév hátán felkapaszkodottak most zokszó nélkül hátbaszúrnák a céget, ahol megtanulták a szakmát. Illetve szakmákat, vagy ha repülős terminológiában jobban érthető: szakszolgálatokat. De hát megszoktuk, Hungarisztán vagy mifene, gerinctelenség, permanens hányinger be van táblázva minden napra.

Ami viszont a megszokott reflux ingereket is übereli, az az, ahogy a Wizzair reagált. Eme neves cég ugyanis nem bírt várni. Pedig csak egy kicsit kellett volna visszafogni a nyálhabzást, s a sunyi hátbatámadást: a Malév koncra ugyanis a kiélezett versenyben egészen bizonyosan egy sor másik cég is ráugrott volna (mint ahogy például a Travel Service már mozdult is). Simán elvégezték volna a piszkos melót Brüsszelben, a Wizzair pedig székében kényelmesen hátradőlve, az árulkodás potenciális előnyeit így is, úgy is első kézből élvezve, megőrizhette volna a tisztességesség – amúgy talmi – látszatát.

A Wizzair döntéshozói azonban nem így választottak. Nekik kellett lenniük az elsőknek, akik felnyomják a Malévot az óvónéninél.

Nos, az okot értjük. A mentalitást már kevésbé, de tudjuk, hogy ez nem áll távol a káeurópai lelkek berendezkedésétől. Szomorú menedzseri butaságot sugall viszont az az érvelés, mely a Malévot a Wizzair konkurrenciájaként látja. Ez ugyanis sosem volt így, és valószínűleg soha nem is lesz így. Merőben más választja ugyanis közlekedési eszközeként a valamivel drágább, ám jóval kultúráltabb céget. Aki eddig a Malévot válaszotta a brüsszeli desztinációra, az nem azért választotta, mert szeret sokat fizetni, hanem azért, mert nem akar még egyszer annyit földi közlekedni, amennyi idő alatt átrepülte fél Európát, valamint – és itt tessenek figyelni, kedves Wizzair tótumfaktumok – mert gyűlöli a balkáni hangulatot, amit a Wizzair fillérbaszó üzleti politikája magával hoz. Gyűlöl kőbunkó utazóközönséggel egy társaságban lenni, akik nem bírnak sorba állni, akik fél órával a gép indulása előtt már tülekednek, lökdösődnek, beelőznek, s ezáltal minden nem kőbunkót is arra kényszerítenek, hogy süllyedjenek le az ő szintjükre, ha jót akarnak – és mindez azért, mert nincs helyjegy. Drága Wizzair menedzsment: a XXI. században, Európa közepén, a teljesen automatizált jegykiadó és kezelő rendszerek korában Önök egy ilyen pitiáner spóroláson bukják el a Malévot választó utazóközönség javarészét. (Nem, a pótcselekvésként hadba állított prioritásos beszállás nem minősül helyjegynek, mert nem szünteti meg a balkáni érzést, különösen akkor, ha a szolgáltatás megvásárlása sokhelyütt nem garantál valódi tartalmat.)

Gondolom, a sok nagykutyának idáig már nem sikerült eljutni a gondolkodásban. Nem baj, tessenek menni árulkodni, megelőzve mindenki mást – aztán ha a temérdek balfaszkodása mellett azért számos erénnyel is rendelkező nemzeti légitársaságot már beszántották, de az utazóközönsége mégsem a Wizzairnél kötött ki, akkor majd tessenek elgondolkodni legalább utólag, hogy vajon mi lehetett a probléma. És akkor majd neki lehet menni a jointly operated Malév járatok nevető harmadikjainak, akik learatták az árulkodásból származó hasznot. Csak ott már nem döglött oroszlánokba kell rugdosni...