HTML

Hungarisztán

Etika, morál és ezek hiánya. Média, közélet, politika, és ezek csődje. Egybites userek, debilek, trollok, droidok, kézivezéreltek és egyéb állatfajok. Magyarország, én így szeretlek!

Friss topikok

Bankszámla nyitása Ausztriában – konkrétumok

hungarisztan 2012.01.03. 13:46

Látván a Nagy Csapat gazdaságmentő „sikereit” (már azt, amelyik nem láthatatlan, copyright by © Dzsordzs Matolcsy), már egy ideje tervezgettem a megtakarításaim kimentését. Utánaolvasgattam fórumokon, blogokon, a helyzet az volt, hogy mindenhol ment az elméleti szakértés, de konkrét infó nulla.

Karácsony előtt, mikor a kormány szerint balga és feledékeny EU/IMF delegációnak épp Magyarországi nem-tárgyalásai során jutott eszébe, hogy tulajdonképpen karácsony közeleg, ezért a sikeres nem-tárgyalások ellenére a megállapodás minden további esélyét elvágva, pánikszerűen átbookoltatták a repjegyüket a hajnali járatra, nos, mikor mindezen sikereket láttam, úgy gondoltam, hogy részemről is itt az ideje az unortodox nem-pénzmentésnek.

 

A konkrét tapasztalatok

Kiruccantunk tehát Ausztriába, ahol a sok elméleti szakember könnyed fejtegetéseivel ellentétben a határmenti első faluban, meg a másodikban, meg a harmadikban, meg tulajdonképpen semelyikben nem akarták, hogy odavigyük a mi jó unortodox forintjainkat aus Ungarn.

A Raiffeisen menedzsmentje konkrétan az egész burgenlandi fiókhálózatot letiltotta a „külföldiek” (ez a magyarok udvarias megnevezése arrafele, mert más külföldi ugyebár minek császkálna Burgenlandban) számlanyitásáról. Nem tudom, minek köszönhető, de max. bemutatóra szóló takarékkönyv formájában tudják elképzelni, hogy ott növeljük a bankjuk kihelyezhető hitelállományát. Még ha adnak is rá valami kamatot, nincs hozzá internetbank, meg átutalás, meg kártyás pénzfelvét, meg miegymás, szóval zéró szolgáltatás tartozik hozzá, ami azért a mindennapokban elengedhetetlen. Takarékkönyv nem pálya.

A helyzet egészen Eisenstadtig űzött, ahol is négy nagyobb banknál lehetett magyarként számlát nyitni (a kisebbeket nem néztük): Erste Bank, BAWAG, Bank Burgenland, Oberbank. A középső kettő kondíciói felejtősek, a legjobbnak az Erste Komfort csomagja tűnt, cserébe az Oberbank olyat tud, hogy van a Westendben fiókjuk, tehát meg lehet spórolni az utazást.

Forintszámlára – ha egyáltalán nyitnak – kamatot nem adnak (valamiért nem bíznak az unortodox megoldások kormányában), így tehát arra játszani nem érdemes, hogy ottani számlán parkoltatjuk a forintot, amíg esetleg egy valamivel kedvezőbb árfolyamnál átváltjuk. Forintszámla nyitását mondjuk amúgy sem javasolnám, mert ha elinflálják a forintot (sanszos, hogy ez a varázslat még benne van az unortodox csodakalapban), akkor tök mindegy, hogy ott van az értéktelen játékpénzünk, vagy pedig itt.

Az elméleti szakemberek azon fejtegetései sem teljesen igazak, hogy a határ mentén mindenütt van magyarul beszélő banki alkalmazott. Konkrétan eggyel sem találkoztunk, pedig megfordultunk vagy 8-9 bankban. Cserébe viszont a némettel hadilábon állók bízvást próbálkozhatnak az angollal, mi mindenhol elboldogultunk vele. Nagy piros pont.

Arra viszont mindenképpen számítson az egyszeri arra járó, hogy ott a bankok még nagyobb urak, mint itt: simán bezárnak 2 órára ebédidőben, és van, amelyik a biztonság kedvéért ezután már ki sem nyit aznap. Nagy fekete pont.

 

Mi legyen?

Külföldi munkavállalás miatt van ugye az embernek devizaszámlája, amin ott figyel némi kis euró megtakarítás. Ez tiszta sor, az ember leadózza a magyarországi banknak/bankfióknak, amit azok nem szégyellenek sarcolni egy utalásért (vastag a bőr ott is!), és a pénze némi könnyebbülés után máris a két géniusz kezeügyén kívül csücsül. Jó érzés, aki teheti, próbálja ki. Az ember ráncai kisimulnak, reggel pihenten ébred, tényleg már csak az hiányzik, hogy az ember maga is külföldről olvasgassa az indexet, és onnan mosolyogjon álló nap, hogy milyen jó, hogy rá már nem vonatkoznak a legújabb agymenések. 

A nagyobb kérdés persze ez a mi jó kis ungarische froncsink. Gyurink ugyebár olyan jól megmentette, hogy tegnap már 320-as kurzuson ment az EUR-hoz képest. Mi a láthatatlan siker ugyebár, ha nem ez? A vak is láthassa.

Szóval szépen feladta a leckét, hogy akkor most érdemes-e ilyen sikeres kurzuson váltani, ami ugyebár nettó kibaszott nagy bukás, vagy esetleg várjak pár napot/hetet, és majd szídom magam az 500-as, 600-as kurzusnál, amiért ezen kiváló árfolyamnál nem tettem euróvá (vagy dollárrá, vagy norvég koronává, vagy akár lengyel zlotyivá) az összes pénzemet és ingóságomat. Drága barátaim, erre egy kurva nagy kérdőjel a válasz, mindenki cselekedjen saját belátása és meggyőződése szerint, annak megfelelően, hogy ki mit lát bele indián barátaink, Kusza Szem és Dakota Közmondás agytekervényeibe. Ezúton is köszönjük nekik, hogy imigyen szolgálják – esküjükhöz híven – az állampolgárokat. Mondjuk a PSZÁF és a jegybank összevonása simán megteremti a lehetőséget a froncsi tudatos és szép lassú elinflálására, ez talán mintha némi támpont lenne a távolabbi tervekre vonatkozólag, ami persze abba az irányba terel, hogy 320-as árfolyambukást leszarni sofort, mert ez csak rosszabb lesz. De az is lehet, hogy végül rájönnek, hogyha a nagy kuruckodásban mégsem állapodnak meg az EU-val/IMF-fel, és történetesen becsődöltetik az országot, akkor alighanem lámpavason, szép ívben lengedezve fog rájuk köszönteni a tavasz, és ezt azért még ők sem akarhatják, szóval bizonytalanság a köbön. Csányi Sándor legyen a talpán, aki itt tisztán bír látni.

 

Disclaimer

Kedves Pógár! A megtakarításait kimenteni innen nagyon csúnya dolog, mert ha mindenki elkezdi ezt tenni, akkor pár percen belül összeomlik a bankrendszer (mivelhogy a bank abból helyez ki hitelt, amit más – például Ön – berak hozzá, következésképp a bankban sosincs annyi pénz, mint amennyien berakják oda – igen, piramisjáték ez a javából! bizalmon alapul, ami ha elpárolog, akkor kurva nagy a szívás), és a maradék, aki nem kapcsolt időben, nagyon megszopja, mert az ő pénzüket zárolja a csődbe menő bank. Lásd még: 1997-es Postabank-pánik. Ez azonban Önt ne nagyon érdekelje, mert

Á: Senki nem foglalkozik itt Önnel, se a másik állampógár, aki minden erkölcsi skrupulus nélkül lenullázná Önt (például szavazott a fidesz-kdnp nevű álampógárlerabló konzorciumra, sőt, azóta is isteníti), se a politikai garnitúra, amely ugyebár maga az álampógárlerabló konzorcium (az egész pénzmentő akció szükségességét – annak minden pénzügyi bukásával egyetemben – ugyebár nekik köszönhetjük) és szintén minden erkölcsi skrupulus nélkül lenullázza Önt, csak ebben az esetben felesleges a feltételes mód. Önnek tehát végképp ne legyen erkölcsi skrupulusa. Ne akarjon különb lenni náluk, mert csak szívni fog vele. Én szóltam.

Bé: Marad itt épp elég hithű agybeteg, akik boldogan támogatják Nemzetiszín Viktor királyt, Eltolcsy Dzsordzsit, Lézer Dzsonnit, Vaníliáskarika Álamfőt, Hazudunkéjjel-hazudunknappal Pítört, és az egész díszes bagázst tűzön-vízen át; ők a Pártért szívesen lemondanak a megtakarításaikról az Ön nevében is. Jelszavuk vala: utolsó leheletükig seggnyalás, szóval ők még akkor is bőszen emútnyócévezve, mindenki mást büdöskomcsizva és bérrettegőzve, cserébe szerelemmel rajongva csüngenek majd Vezírük ajakán, amidőn az kurucos lendülettel vezényli az országot az államcsődbe. Nem biztos, hogy Önnek ebben részt kéne vennie, amúgy se lenne ott valami nagyon persona grata.

Cé: Megmondta a Fizess-MPP vezérkara, hogy a hülyeség állampolgári jog, Önnek tehát jogában áll nem tudni a bankrendszer összeomlásának kockázatairól. Végtére is, miért pont bennünket érdekeljen, akik eddig is hasztalan próbáltuk győzködni a derék Fizess-híveket, hogy tán nem kéne ennyi hatalmat adni egy őrült kezébe?

 

A döntés

A kondíciók alapján nekünk az Erste ajánlata jött ki a legjobbra: első év díjmentes, utána negyedévenként 14,24 EUR. Ez praktikusan olcsóbb, mint a hazai – igaz, céges, tehát überlenyúlós – Erste számlánk. Ez a fapadosabb Komfort csomag, de minden benne van, amire szükségünk van. Az alábbiakban csatoltam a többi bank ajánlatát is (kivéve a BAWAG-ot, mert az valahova elkeveredett, de emlékeim szerint amúgy se volt gyere be).

Kellemes extra, hogy tudtunk nyitni egyből elkülönített alszámlákat teljesen grátisz – csak az kerül pénzbe, ha külön kártyát is igényelne az ember. Úgyszintén kellemes meglepetés, hogy a bankkártyavisszaélés elleni biztosítás évi 25000 EUR-ig fedezetet nyújt.

 

Appendix, úgyismint függelék

Kattintson Ön az egyes kis képekre jól, hogy lássa, mivel kecsegtetnek bennünket az egyes eisenstadti bankok.


Bank Burgenland

Erste Bank


Oberbank

 

Címkék: ausztria bankszámla számlanyitás külföldön ausztriában

29 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hungarisztan.blog.hu/api/trackback/id/tr443516279

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bankbetétvédelem 2012.01.07. 10:45:24

A tegnapi és mai nap újdonsága, hogy az ellenzéki demagógia követeli, a kormányzati pedig megígéri a bankbetétek védelmét.  Emellett nehéz elmennem szó nélkül, nem is sikerült.Először is, az EU területén bankonként százezer euróig a tagállamok gar...

Trackback: Felelősnek tartja magát? - az orbáni mosoly tragédiájáról 2012.01.06. 18:27:05

Egy mai, a HVG újságírója, Dezső András által készített, mindössze néhány másodperces videó megtekintése vélhetően mindenki számára tökéletesen elegendő ahhoz, hogy  kijózanodhasson, beláthassa, hiába is reménykedtek, spekuláltak sokan az elmúlt n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

galagonya 2012.01.03. 18:24:41

Párkány közelebb van Pesthez és van OTP-je :) magyar OTP-s bankkártyával szlovák OTP-s ATM-ből középárfolyamon költség nélkül lehet pénz felvenni, amit rögtön befizethetsz a szlovák OTP-s eurós számládra :) Lehet, hogy forintot is lehet átutalni rá??

hungarisztan 2012.01.03. 22:37:49

OTP, mint bank? Hááát...
Nem győzünk örvendezni, hogy nagy nehezen meg tudtunk szabadulni tőle...
(De azért köszi a közszolgálati infót, lehet, hogy valakinek ez is segít. Párkány valóban közelebb van. De akkor már még közelebb van a Westendben az Oberbank fiók.)

(Forintot amúgy bármilyen számlára lehet utalni, automatikusan átkonvertálódik az adott pénznemben vezetett devizára. Persze a napi árfolyamon.)

srácz 2012.01.04. 19:54:06

Ha a Bank Austriába (UniCredit group) vitted volna a pénzed, akkor legalább itthon is ingyen vehetted volna ki a pénzedet az ATM-ből...

hungarisztan 2012.01.04. 20:13:07

Bank Austria / UniCredit:
Már nem emléxem, de azzal volt valami más, ami miatt nem volt nyerő. Vagy tán bementünk oda is, csak nem kötöttek magyaroknak? Már nem emlékszem, sok bankot lenyomtunk aznap.

De a pénzfelvét ennél a csomagnál is ingyenes. Vagyishát benne van a díjban. (Az első év ráadásul díjmentes, s mivel úgyis külföldre készülök, átmeneti megoldásnak kellett csak.)

Bajkál 2012.01.04. 20:58:11

@hungarisztan: a Westendben nem emlékeztem Oberbank fiókra, a honlapon sem találtam a banki szolgáltatásoknál. Hol hallottad, hogy van ott?

www.westend.hu/hu/vasarlas/adatlap/?rand=0.29325649820757476#type_2905

Egyébként nagyon sajnálom, hogy berekeszted a blogodat. Olvastam a búcsúposztot és bár megértem mindazt, amit leírtál, mégis kár. Megint eggyel kevesebb normális ember.
És kívánom, hogy jöjjön össze a kinti életed.

hungarisztan 2012.01.04. 22:28:14

@Bajkál:
A kinti Oberbankban mondták, de adtak egyből névjegyet is. Az utolsó szkennelt oldalra direkt rátűztem, hogy ha esetleg valakinek az lenne szimpatikus. Ha rákattintasz, a nagyobb képen ott van az ügyintéző összes adata, meg hogy helyileg C torony, de ha felhívod, biztosan megmondja, hol vannak.

Köszönöm a kedves szavakat, minden kiábrándultságom ellenére tudom, hogy vannak itt normális emberek, csak sajnos nagyon kevesen. A cinikus politikusok úgy döntöttek, picsába a felelősséggel, „utánam a vízözön” felkiáltással a tudatlan tömegnek kezdtek el ripacskodni, akik vevők is voltak a populizmusra. Mivel az ő szavazatuk pont annyit ér, mint az enyém, vagy a tied, nem kérdéses, hogy az lesz, amit ők akarnak, pusztán azért, mert mennyiségben többen vannak. Ha diktatúrát akarnak, akkor azt kapják. A demokrácia, különösen az a demokrácia, amelyik nincs tudatában a demokratikus értékek fontosságának, kiszolgáltatott a demokratikus értékekkel visszaélő erőknek. Nem a demokráciával van a baj, hanem az azzal élni nem tudókkal.
A rendszerváltás környékén valamelyik politikus, talán a Tölgyessy (erre nem vennék mérget, de hihető) azt fejtegette, hogy egy valamirevaló demokráciához idő kell, nem lehet egyszerűen átugrani fejlődési szakaszokat; az angol demokrácia egyidős az angol gyeppel. Akkor nagyon haragudtam rá, mondván nekem nincs 300 évem rá, hogy ezt kivárjam, különben is, mi olyan nehéz ezen: mások már végigjárták az összes buktatót, nekünk csak a végeredményt kéne lekopizni. Ma már látom, hogy tökéletesen igaza volt: a rendszerváltás vesztesei, a kánaánban bízó naívák most vissza akarnak térni egy centralizált, felülről megmondós, kirovó-felosztó, egyvezéres, korlátozott szabadságú, kádárszagú világba, mert azt ismerik, abban bíznak, mert „az volt a jó világ”, „megvolt mindenkinek a Wartburg, a nyugdíj, a SZOT üdülés, és 3,60 volt a kenyér”. Ennek a világnak az ígéretét látják a fideszben és Orbánban: egy olyan mindenható pártét, amelyik „odacsap ahova köll”, „megvédi a jómagyarembert” azoktól a bizonyos „gaz imperialistáktól”, akik egytől egyig ránk törnek a bankjaikkal és a karvalytőkéikkel, akik mindenünket elvették, ésatöbbi, ésatöbbi. Ha az ember picit jobban megvizsgálja, kísértetiesen ugyanazok a régi panelek jönnek elő, amitől állítólag meg akartunk szabadulni. Kádár atyánk (Viktor atyánk) 190 forinton rögzítette a frank árfolyamot, hogy nekünk jó legyen, hurrá! Hogy mindezt miből, az senkit sem érdekel. Hogy a híradóból lassan észak-koreai szintű anyagok szólnak, senkit nem érdekel. Hogy épp csak nem fekete autó jön a kisemmizettekért (KMK!), hanem csak börtönbüntetés jár érte, senkit nem érdekel. Igaz, ez még csak a kezdet. De Orbán, Lézerjani és a többi „szuperdemokrata” szerint ugyebár a „parlament ellenzék nélkül is működik”, illetve nincs is szükség a törvények vitájára. Minthogy a magántulajdon védelmére sem az alkotmányban.
Amíg van sajtospogi (karácsonykor beigli), addig sajnos max. a holnapnál pár nappal előrébb látó, budai úrifiúk és -lányok hobbija a tüntetgetés.
És amíg ez így marad, addig sajnos Magyarország nem is érdemel mást – mivelhogy nem is képes másra.
Nekem nagy kedvenceim a Skandináv országok, összehasonlító vonatkozásban legelébb is Finnország, nemcsak a nyelvrokonság miatt, hanem a nagyon sok párhuzamot, hasonlóságot felmutató történelmük miatt is. Látom, mitől más az ottani demokrácia: ott a legeldugottabb falu lakosai is hozzák otthonról a társadalmi egyenlőség iránti ragaszkodást, a demokratikus elvek – már-már szinte ösztönös – megkérdőjelezhetetlenségét. (Az is igaz, hogy az összes Skandináv országban rengeteget olvasnak. Minden rétegből. Akár szépirodalmat is.)
Rengeteget töprengtem rajta, hogy mitől mások ők, mi az, ami bennük megvolt, és bennünk nincs meg, miért van az, hogy ők a világ egyik legjólétibb országát építették meg pár évtizeden belül, mi meg pár milliméterre vagyunk a csődtől.
Lehetne itt jönni a 40 év kommunizmussal, de az a nagy igazság, hogy nemrégiben olvastam el Kodolányi Jánosnak a finnországi utazásairól szóló könyvecskéjét, és ő bizony már akkor pontosan ugyanazokat a hihetetlen társadalmi jelenségeket tapasztalta (a mi félfeudális viszonyainkhoz képest fényévnyi távolságokban), ami mindmáig sajátja (és distinktív jellegzetessége) az északi népeknek.
Jared Diamondnak – akit korábbi külföldi munkahelyemnek köszönhetően személyesen is volt alkalmam meghallgatni – is vannak egészen használható elméletei arról, miért is alakul egy ország/nemzet/nép sorsa jobban vagy rosszabbul, ami elég jól egybecseng például Mikael Niemi: Popzene Vittulából c. igen jó kordokumentarista regényével: mindketten úgy látják, hogy a klíma, a kíméletlen természeti körülmények egyszerűen rákényszerítik az ott élő embereket az együttműködésre, együttgondolkodásra, egymás segítésére; enélkül ott nem lehet megélni, és ez a hozott örökség mindmáig meghatározza az ottani gondolkodásmódot. Ezzel szemben ott, ahol nem kell minden egyes búzaszálért vérrel-verejtékkel megküzdeni, mert ha az ember elszór egy marék magot, akkor ősszel fél hektárról arathat, nos, ott az emberek nincsenek annyira egymásra utalva, bizonyos értelemben pedig el is lustulnak. Amit aztán hajlamosak utána a kommunistákra, a cigánykérdésre, a zsidókra, a bankokra, a spekulánsokra, vagy éppenséggel a falábú focistákra fogni – tehát bárkire és mindenkire, épp csak nem saját magukra. A politikai entitás, amelyik erre a népérzületre bazírozik, félig már meg is nyerte a választást. Eléggé öngerjesztő kör.
Nos, ezért kell 300-400 év (vagy ki tudja mennyi?), hogy itt rendes demokrácia legyen.
Ennyi időm sajna a legjobb kilátásokkal számolva sincs, pláne hogy garancia még ennyi idő elteltével sincs – végtére is a gyarmatosító Európa elég sok helyre megpróbálta már exportálni az értékeit több száz éven keresztül, de Kanadán, Ausztrálián, Új-Zélandon és persze az USA-n kívül (no meg pár kisebb kivételen kívül) ma sincsenek virágzó ex-gyarmatok se Ázsiában, se Afrikában, se sehol. (Japán, kistigrisek némiképp különutasak és kivételesek.)
Lényeg az, hogy a „normális” embernek itt nemigen terem fű – bár ezt már Ady is megénekelte 100-120 évvel ezelőtt.

Lehet, hogy csinálok majd másik blogot, amiben az „új életről” számolok be. Ha így lesz, szólok.
Nem ígérek semmit, de azt betartom. ;o)

És persze sok szerencsét, sok sikert kívánok neked is – sajna úgy néz ki, megint eljött az idő, amikor nem ahhoz kell a nagyobb kalandvágy, hogy valaki disszidáljon, hanem ahhoz, hogy itt maradjon. :o(

IntelCorei5 2012.01.04. 23:05:55

Nem teljesen tényszerü amit írsz. A RF-nél is lehet minden további nélkül számlát nyitni, kártya, internetbank van.
Folyó és megtakarítási is kérhető mindkettő u.azon a net felületen kezelhető. Magyar nem, angol mindenhol valóban.
Ja és NEM kezelnek le mert magyar vagy.

hungarisztan 2012.01.04. 23:43:55

@taskatasi:
Halihó, konkrétan 3 egymástól független RF fiókban válaszolták azt, hogy menedzsmenti szinten, egész Burgenland tartományban le van tiltva a számlanyitás a „külföldieknek” a Raiffeisennél. Azt is mondták, hogy talán ha Bécsbe megyünk, ott lehet, mert arra már más szabályok vonatkoznak. Meg azt is mondták, hogy pár hónapja még nem volt így. Sajnálkoztak, és bemutatóra szóló takarékkönyvet ajánlottak, mert azt lehet.

Ha nyitottak volna számlát, valszeg nem megyünk Eisenstadtig. Plusz mi értelme lenne hazudnom: közszolgálatot próbálnék ellátni, hogy aki arra vetemedik, mint mi, annak ne kelljen ugyanazt az utat bejárni. Nekem aztán édesmindegy, hogy Erste, Bank Austria, Oberbank, vagy Raiffeisen, vagy bármi más, nem kapok jutalékot egyiktől sem. Én mindenhol rákérdeztem az okokra, hogy miért nem (udvariasan, merő érdeklődésből), ők egymástól függetlenül mindenhol ezt válaszolták. Mit kellett volna csinálnom? Verni az asztalt, hogy márpedig mégis nyissanak nekem számlát, mert rosszul tudják?
Ha a Raiffeisen mégis foglalkozik külföldiekkel, annál jobb, legyen szerencséje másnak.

Azt meg végképp nem értem, miből vetted, hogy lekezeltek. Arrafele ez nem divat, mindegyik bankban, ahol érdeklődtünk kedvesek voltak és udvariasak. Az Erstében is kávéval indítottak.
Peace.

ps: egy dolgot kifelejtettem: mindenhol (mármint Raiffeisennél) az volt az első kérdés, hogy van-e Ausztriában fizetésünk/bevételünk, mert ha igen, akkor no problem. Nem lehet, hogy neked van ott kereseted, és ezért nem tapasztaltad, amit mi? Esetleg egyenesen más tartományban dolgozol, ahol élből fel sem merül a magyar/osztrák megkülönböztetés?

_Epikurosz_ 2012.01.05. 12:08:17

A magyarországi fióktelepre a magyar jogszabályok az irányadóak. Arulkodik az ÁSZF!!
"együttes bekövetkezése esetén kerülhet sor.
1) a jogi, szabályzói környezet megváltozása a Bank, az Oberbank AG Linz és az Oberbank AG egyéb
fióktelepei vagy leánybankjai – továbbiakban együtt: Oberbank - székhelye szerinti országban, így különösen:
a) az Oberbank tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy azt érintő magyarországi, ausztriai
és uniós jogszabályváltozás, jegybanki rendelet vagy a Bankra és/vagy az Oberbank AG-ra kötelező
egyéb jogszabályok, illetve hatósági előírások megváltozása,"

Ebből külföldi számlád akkor lesz, ha annak IBAN kódja nem HU-val kezdődik. Amit nem tudom, hogy megtehetnek-e.

quitz · http://bodicsek.blog.hu 2012.01.05. 12:45:57

Pesti Oberbankot felhívtam, azt mondták, nem nyithatnak itt ausztriai bankszámlát. Bank Austria csak a Stephansplatz-on lévő fiókjában nyit befektetési számlát olyan külföldieknek, akiknek nincs osztrák lakcímük. 3500 EUR-ral nyitják, ami cashben ott van nálad, átutalás nem játszik. Éves díja 130 EUR, ami nem kevés.

belga6 2012.01.05. 13:02:06

Na pont ez lett volna a kérdésem, hogy a Westendben nyitnak-e ausztriai bankszámlát. Meg még az, hogy ha osztrák bankban hagyom a pénzem, akkor kártyával itthon hozzá tudok-e jutni.

málnabálna 2012.01.05. 13:42:25

osztrák Uni credit(Bank Austria) kártyával otthoni unicredites atm-ből nem lehet ingyen pénzt felvenni! ha vásárlásra használod, akkor sem! vásárlásonként pár eurót levon sajna, atm-nél 150e Huf kivételénél is legalább 5 eurót :(

keresztapa67 2012.01.05. 14:24:54

@málnabálna: UniCredit csoport által kibocsátott BETÉTI kártyával ingyenes a kp felvét az összes UnCredit csoport által üzemeltetett ATM-ből. Pontos info: www.unicreditbank.hu/maganszemelyek/bankkartyak/ingyenes_keszpenzfelvetel.html. A lényeg a betéti kártya!

belga6 2012.01.05. 14:38:36

@keresztapa67:
Köszi az infót! És osztrák számláról a pénzbetét itthonról hogy működik?

keresztapa67 2012.01.05. 15:20:19

@belga6: Márminthogy osztrák számlára akarsz utalni?

málnabálna 2012.01.05. 15:43:08

milyen az a betéti kártya világosíts fel! please! itt osztrák Bank austriás(vagyis uni credit-es) maestro kártyánk van, amivel itt is, otthon is tok vásárolni, itt amazon.de, stb online oldalakon is tok fizetni, de magyar vásárláskor és magyar uni credites atm-ből sarcolnak...:(

keresztapa67 2012.01.05. 16:15:38

A magyarországon sokan használják a fizikai kártyára azt hogy hitelkártya, de e mögött valójában több banki termék is lehet, többek között Bankkártya és Hitelkártya. Betéti kártyával a mögé állított számlán lévő egyenleg erejéig tudsz fizetni, hitelkártyával pedig a megállapított hitelkeret erejéig amit 35-50 nappal később kell kiegynelítened.

A Bank Austriánál talán ez az egyik ingyenes: www.bankaustria.at/en/open.html#/en/20394.html( vigyázat ezt internetes vásárlásra nem tudod használni), de ha BACA ügyfél vagy akkor érdeklődj/reklamálj a fiókodban, hogy miért van ez és mi lehet a megoldás.

málnabálna 2012.01.05. 18:40:51

@keresztapa67,
köszi a minta alapján tök ilyenünk van, so akkor majd reklamálok, h mi van... és nem dombornyomott, so a klasszik internetes fizetésre nem alkalmas vagy mittom, mert ugye vmilyen szinten internetes vásárlás az amazon-os, is csak ő utólag, mikor postás már leszállította nekem, akkor vonja le a szla összegét automatice...de igen, valóban nem rögtön vásárolok vele interneten, hanem később vonják le, mintha lehúzná utólag a kártyát v mi a szösz..
Hitelkártyát sose használtunk, so ez akkor betéti kártya lesz valszeg, amit hazsnálunk ameddig van rajta ugye, meg minuszba is lehet vele menni 1.biz.limitig (ezt az otp-nél A-hitelnek hívják és nem tartom jó dolognak túlságosan)

SergioLeone 2012.01.06. 19:31:53

Keedves Cikkíró!

A hamis dolgok leírása az nagy probléma,mert én a határ mellet lakok és Oberwart(felsőör) majd minden bamkjában van magyar szakemberük aki beszél magyarul.

SergioLeone 2012.01.06. 19:33:40

@keresztapa67: Hülyeség mert csak a magyar kártyára jellemző ez!

hungarisztan 2012.01.07. 18:06:02

@SergioLeone: Azt írtam, hogy MI eggyel sem találkoztunk. Ebben mi a hamis?

Szöveget elolvas, értelmez, felfog. Utána meg jól nem ír hülyeséget. Nem rakétatudomány.

UNIOHID · www.uniohid.hu 2012.01.07. 19:42:27

@hungarisztan:
"Szöveget elolvas, értelmez, felfog. Utána meg jól nem ír hülyeséget."

:-)))

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2012.01.19. 23:59:38

ööö, azt azért érdemes tudni, hogy Ausztriában nincsen már banktitok (ahogy Szlovákiában sosem volt), viszont automata adóinformáció-csere és EU megtakarítási Kamatadó Direktíva meg igen, tehát azonnal mindent lehet tudni az ezekben az országokban nyitott bankszámlákról. Aztán a külföldi bankszámlanyitás első 5 szabálya között benne van, hogy sose nyiss számlát olyan bankban, amelynek fiókja van abban az országban, ahol laksz/adózol/útlevelét birtoklod, mert az első csúnya szóra kiadnak téged, nem fogják miattad lehúzni a redőnyt. Mindenesetre ez egy tisztességes leírása a gyakorlati osztrák számlanyitásnak.

hungarisztan 2012.01.20. 14:45:30

@külföldi bankszámla:
Nem utazom zavarosban, megfizetem az adókat, nem érdekel az olyan jellegű banktitok, ami illegalitás végett kéne. Sőt! Mindenki jól felfogott érdeke, hogy ilyen banktitok ne is létezzen.

„külföldi bankszámlanyitás első 5 szabálya között benne van, hogy sose nyiss számlát olyan bankban, amelynek fiókja van abban az országban, ahol laksz/adózol/útlevelét birtoklod, mert az első csúnya szóra kiadnak téged”
Igen, nekem is voltak ilyen elgondolásaim, mikor nekiindultam: ha a kormány tovább bünteti az osztrák bankok magyarországi fiókjait, és azok emiatt mondjuk bezárnak itt (mint ahogy az Erste be is zárt 40 fiókot), akkor tényleg előfordulhat, hogy az anyaintézmény a náluk lévő ügyfeleken vezeti le a bosszúszomját, amiért keresztbe tettek neki valami balkáni narancsköztársaságban. Nem is tudtam teljesen szabadulni ettől a benyomástól például a burgenlandi Raiffeisenek esetében. Racionális értelmét ugyanis nem nagyon lehet látni annak, hogy miért ne foglalkozzon egy bank BÁRKIVEL, aki a pénzét hozzájuk viszi (ha amúgy a törvényi háttér megadja erre a lehetőséget). De lehet, hogy ez csak ká-európai paranoia.
Mindazonáltal én bízom benne, hogy a Lajtán túl egy fokkal komolyabban veszik a demokráciát, és nincs elsőrendű és másodrendű banki ügyfél attól függően, hogy ki volt az útlevelének a kibocsátója. Következésképp én bízom benne (mást úgysem tehetek), hogy egy adott magyarországi számlazárolás esetén az osztrák anyabank nem baszna ki a hozzá „gazdasági menekültjogon” folyamodókkal. Nem csak azért, mert elég immorális lenne és elég rossz reklámot jelentene az adott banknak (ki tenné be hozzájuk a pénzét ezek után? akár saját országbeli lakosok közül is? végtére is akárhogy csűrjük-csavarjuk, akármilyen nemzetiszín politizálással öntjük le, ez valahol mindenképpen azt az üzenetet hordozná, hogy ez a bank gátlás nélkül kiszolgáltatja a pénzedet, márpedig ez éppen azt a bizalmat rombolja ezerrel, amiből a bankok élnek!), de azért se, mert nem hinném, hogy bármiféle törvény lehetővé teszi azt, hogy holmi külhoni események miatt (lett légyenek azok bármely negatívak) egy bank személyes vendettát hirdessen, és bosszút álljon olyan embereken, akik éppen a bankot is sújtó külhoni (nekünk belhoni) kormányzat elől menekültek hozzájuk... Nem látom ennek a hivatalos-bürokratikus lefutását sem. Azt mondja a magyar kormány, hogy ide az Ausztriában őrzött állampolgári pénzekkel, vagy zárolgassuk ezt egy picinyt, és akkor ettől egy szuverén ország bankja összecsinálja magát, és átutalja a betéteseinek az összvagyonát a Magyar Államkincstár számlájára, vagy mi? Az egy dolog, hogy ha mondjuk Selmeczi Gabriella a manyup pénzek mintájára „megmentené” a magánmegtakarításokat egy szép nagy állami zsebbe; belügy, az EU pont leszarná, na de ha ugyanezt külföldön is megpróbálnák eljátszani, vagy valami zsarolást helyeznének kilátásba a külföldi anyabankok magyar leányain keresztül, arra azért durván rámozdulna mind az EU (már ameddig a géniuszok ki nem sakkozzák Magyarországot az EU-ból), mind az osztrák kormányzat.
Aztán persze lehet, hogy ez meg egy tőrölmetszett ká-európai naivitás...

Mindegy, nekem átmeneti megoldás kellett, viszem majd tovább Ausztiából a pénzt. Igazság szerint diverzifikáltam is a kockázatot, mert egy része Belgiumban van (tudom, az sem életbiztosítás), de ez itt és most irreleváns, mert a legtöbb magyarnak ez nem opció.

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2012.01.20. 21:42:24

4x ütötte ki a választ a netem:(
Szóval a banktitok az egyik legfontosabb vívmány az állampolgár pénzügyeinek intézésében. A magánélethez hozzátartozik a pénzügyi magánélet is. Például azt írod, hogy mindent kifizettél nincs titkolnivalód, nyugodtan belenézhetnek a bankszámládba, megtudhatják, hogy mennyi pénzed van és mit csinálsz vele (Közben meg viszed Ausztriába:) A banktitok ellenzőinek szeretettel javallom, hogy akkor kössenek a hálószobájukba is kamerát online bekötve a hatósághoz, hiszen nem pedofilok meg van rendes családjuk, akkor nincs mit takargatni ugye? Nézelődjön mindenki kedvére, a hatóság nem fogja rosszra használni!

Aztán az osztrákokat még csak perelni sem kell, azonnal kiadják az adatokat bárkinek. A svájciak legalább próbálkoztak ellenállni. Aztán, ha tudják a bankszámlaadatokat, akkor majd a kormány (akármelyik, akárhol), majd megoldja, hogy "önként" szépen hazahozza az ember. Az elmúlt száz évben csak 3x történt meg ez a Lajtától keletre. Véletlenül se rémhírekről van szó, mezei történelem. Nem hiszem, hogy bármilyen einstand lenne vagy lesz, de ha már biztonságot szeretne vki elérni, akkor csinálja rendesen.A vagyonvédelem nem aktuális kormányoktól függ, egyszerűen védeni kell, ami van, vagy lehet nyugodtan tréfálni, mert nincs semmi. Szóval az osztrákok, mivel tagjai az EU automatikus adóinformáció-csere rendszerének, ezért rögtön felrakják a rendszerbe az adatokat, ahol minden tagállam adóhatósága minden további nélkül látja ezeket.

Ráadásul, aki kiviszi a pénzét és nagy sietve köt bankszámlaszerződést, az nem jön rá, hogy esetleg egy "picit" másfajta szerződést írt alá, mint a helyiek, ha nem beszéli a nyelvet. A bank simán megteheti, mert nem követ el ezzel törvénytelenséget, mindenki olyan feltétellel köt bankszámlaszerződést, amilyennel akar, illetve amilyet aláír.

Szerintem a kisember semmilyen tisztességes bánásmódra ne számítson a bankoktól. 2008-ban indult a UBS-saga, abban aztán van minden. Két demokratikus ország a saját érdekeinek védelmében mindent és mindenkit felrúgott. AMit az amerikaiak és a svájciak eljátszottak az elmúlt pár évben az csodálatos, van benne adócsalás, becsületes emberek szétsz..atása, az adócsalókat feljelentő börtönbe van, míg az adócsalás főszervezője elnöki főtanácsadó lett, szóval nagyon tanulságos. Mivel ilyen történetekkel foglalkozom már néhány éve, ezért, ha valaki biztonságot akar, akkor olyan helyre kell rakni a pénzecskét, ahol nem találják meg.

Vagy ott a kockázat porlasztása, amit csináltál, az is nagyon jó megoldás, csak akkor legalább az egyik hely, ahol számlád van kívül legyen az EU-n, az automata adóinformációm, az EU kamatadó irányelven és az összes birodalmi hülyeségen. Nem akarok hosszan ömlengeni, de hányszor leírtam, hogy nem biztos, hogy egy 1 db. működő vulkánból álló karibi szigeten lesz biztonságban a pénz, mondjuk az EU szilárd bankrendszerével szemben. Hát, az élet gyorsan megtanított, hogy nem kéne teljes bizonyossággal nyilatkozni pénzügyekről:)

SergioLeone 2012.01.22. 16:16:40

@hungarisztan: Értelmeztem a szövegedet,és nem szeretem hogy általánosit valaki,olyan mint amikor kijelented hogy a föld lapos de azért mert pár helyen ezt tapasztaltad azért még nem lapos a föld.
Menj el a sopronbankba oberwartban ott pl 2 db magyarul beszélő ügyintéző van.

vomit 2012.08.19. 16:13:37

most lesz lassan az az idopont, hogy az osztrak bankbol (meg mindenestul az eurobol) ki kell hozni a zset. jobban mondva osztrak szamlarol csak az ezer euro feletti reszet, mert abbol a (vissza)atallasnal nem lesz schilling, hanem torlodik. a tobb napos bankszunet mar csak a raadas.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2013.09.18. 10:14:21

Ez az egész egy nagy KAMU poszt!!! kormány propaganda. Simán lehet nyitni HUF számlát. Magyarul is tudnak.

hungarisztan 2013.09.24. 12:10:45

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Öregem, te aztán otthonosan mozogsz az értő olvasásban! :oD

Felelős szavazópolgár, jézusom.
süti beállítások módosítása