Tóta W. kolléga minapi önkritikus köldöknézése ösztönzött e kis statek elkészítésére. Csak hogy legyenek számok is, még ha nyilván nem is reprezentatívak.
A cél: Az index.hu fórumbejegyzéseinek számszerű kategorizálása. Az ebből levonható következtetéseket az olvasóra bízom.
A kiindulás: tetszőleges – kommentelhető – bejegyzés az index.hu holdudvarából. Véletlenszerűen a Homárról választottam egy szándékosan nem politikai postot. Az olvasó talán joggal várja el, hogy mindenképpen olyan bejegyzésre essen a választás, amely egy vagy több aspektus mentén megosztja a netes társadalmat (vagy legalábbis azon szegmensét, amely az említett helyen kommentel), azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy teljesen fölösleges szándékosan ilyet keresni, ugyanis lényegében MINDEN blogbejegyzés tökéletesen megosztja a kommentelőket.
Módszertan: átolvastam az első 150 kommentet, majd mindegyikhez hozzárendeltem az alábbi kategóriák közül egyet, s százalékosítottam az eredményt.
Kategóriák:
a) posztoló mocskolása: ide tartoznak nem csak a direkt minősítések (vamzer, besúgó, árul(kod)ó, sunyi, seggfej, nyalista, faszkalap stb.), hanem az utalások, célzások, ellenkező előjelű morális állásfoglalások is.
b) humoros(nak szánt, ám sokszor inkább csak fölösleges jópofizás): lazán köthető a poszthoz, de gyakrabban inkább a kommentes folklórban való bennfentesség fitogtatása, közismertté vált poénok úton-útfélen való elsütése, jobb esetben az új kontextushoz hangolva. Az ilyen komment a témához nem visz közelebb, sőt, inkább nevetségessé teszi akár a legkomolyabb morális diskurzust is.
c) irreleváns komment: a témát még csak felületesen sem karcolja, elviekben nincs helye a poszt alatt, mégis megszületik az iromány. A kommenteket valóban átolvasni kívánók számára csak idegesítő zaj, ahol a sok fölösleg között elvész a lényeg.
d) zsidózás/cigányozás: tulajdonképpen lehetne alkategória az irreleváns kommentek között; az egyetlen ok, ami miatt mégis kiemeltem külön, az az, hogy látszódjék: a létező legkevésbé kapcsolódó, legkevésbé politikai témában is muszáj egyeseknek zsidózni/cigányozni egyet. Nem kicsit patologikus a gondolkodásmód – épp ezért aggasztó a jelen esetben még csak nem is annyira számszerűsíthető, ám egyéb találomra kiválasztott posztoknál meglehetősen szembetűnő jelenség.
e) posztíró attitűdjét támogató komment: ide tartoznak azok, akik a posztíróval azonos morális álláspontot foglalnak el. Megjegyzendő, hogy stílusuk gyakran nem sokkal pallérozottabb, mint az előző kategóriák képviselőiéi.
f) elgondolkodó/semleges álláspont: azon kommentelők tartoznak ide, akik nem foglalnak álláspontot, vagy pontosítani, kibővíteni szeretnék az ismereteiket, mielőtt ítélkeznek.
Az eredmény:
Adott egy étterem, ami erősen valószínűsíthetően úgy vélte, rá nem vonatkozik a copyright, és éttermi design-jához lenyúlta egy nemzetközi művészeti portál egyik felhasználójának az alkotását. A posztíró tulajdonképpen ezt a jogsértést realizálta. A kommentelők közötti diskurzus folyhatna arról, hogy a jog hogyan szabályozza a szerzői jogot és a hasonló területeket, ennek milyen vetületei lehetnek nemzetközi szinten történő nyúlás (nevezzük nevén: lopás) esetén, lehetne szó hasonló (és mégis különböző) példákról, gumijogszabályokról, etikáról és ezernyi más – gondolkodó ember számára érdekes – témáról. Ehhez képest az ilyen irányba mozduló kommentek elenyésző kisebbségben vannak az a)-d) kategóriás, non-produktív (vagy éppenséggel destruktív) kommentekhez képest, illetve az erre reagáló – számban jóval gyérebb – e) kategóriás kommentekhez képest. A kommentelők bejegyzései azt a kollektív álláspontot látszanak kirajzolni, hogy mindegy, hogy a lopás megtörtént, a lényeg az, hogy a lopás tényét regisztráló, s azt a mű eredeti szerzőjének (illetve a történet szempontjából lényegtelen egyéb szerveknek) megíró posztoló elítélendő, sőt, tulajdonképpen morálisan sokkal inkább elítélendő, mint az, aki a lopást elkövette. Jellegzetes vonása ez a vétségeket relativizáló (vagy egyenesen tévesen pozicionáló) magatartás a hazai „fórumkultúrának”, s e mentalitás veszélyei sokkal távolabbra mutatnak holmi piszlicsáré webes fórumozgatáson. A morális, etikai aránytévesztés ugyanis az offline világban is közöttünk marad, s minél több fals állásfoglalás kering az online világban, a tévútra vezetett közgondolkodás annál mélyebbre húzza le az offline Magyarországot is. A probléma nehezen orvosolható (ha egyáltalán), ugyanis valami furcsa, paradox logika alapján minél inkább inkompetens valaki egy adott szakterületen való állásfoglalásban (avagy morális véleménynyilvánításban), annál szívesebben és erőszakosabban teszi ezt meg, melynek az csak az egyik ági következménye, hogy ezzel szemben azok, akiknek a véleménye/állásfoglalása mérvadó lehetne, érthető módon inkább menekülnek attól, hogy akár csak egy lapon is emlegessék őket a műveletlen kontárokkal. Másképp kifejezve, a vizibilitása sokkal nagyobb azoknak, akiknek nem kellene, és fordítva. Sakk-matt.
És akkor a végén beszéljenek a számok (n=150):
Javasolnám könnyed ebéd utáni emésztésre a kommentelés szempontjából kívánatosnak/ideálisnak tartott e+f kategóriák 17,33%-os részesedését, valamint a maradék „nemkívánatos” kategóriák 82,67%-os részesedését.
Az ezen arányokból levonható és levonandó következtetéseket az olvasóra bízom – még akkor is, ha ez az egyetlen példa és az alacsony mintavétel nyilvánvalóan nem tudományos igényű.