Nem tudom, hogy gond van-e a gyöngyöspatai cigánysággal. (Naná, hogy úgy alles zusammen nyilván nem lehet gond minden gyöngyöspatai romával, inkluzíve gyerekek, de hát ki kér már itt számon bármiféle differenciálást, disztingválást, különösen az éppen folyamatban lévő cigánygyilkossági per közepette, amely gyilkosságok elkövetői – és a hasonló problémamegoldási skillekkel rendelkező hasonszőrűek – éppenséggel pont hogy nem a disztingválási képességükről híresek. De vissza.)
Nem tudom azt se, nem csak a szokásos médiaipari felfújásról, szenzációhajhászásról, szélsőséges hisztériakeltésről van-e szó.
Egy bizonyos: az az ország, ahol a dolgok odáig fajulhatnak, hogy pár, az önbíráskodást eszményítő polgár úgy gondolja, a problémákat – lett légyenek bármely valósak – erőfitogtatással, milíciaszervezéssel, masírozással, kiképzőtáborosdival, vagy éppen gyilkossággal lehet és/vagy kell megoldani, az az ország Sierra Leone vagy Kolumbia. Vagy valahol abban a magasságban, esetleg egy kicsit alattuk. Bár mindkét említett országban csak a pénzért (gyémánt vs. drog) megy a gyilkolászás, tehát egy fokkal még mindig védhetőbb, mint a faji/etnikai alapú erőszakkultusz.
Az, hogy ma – a sokat hangoztatott „keresztény Magyarország” [sic!] egyik nagy ünnepén, Nagypénteken – embereknek kell menekülniük, mert félnek, szégyen. Politikai oldaltól, beállítódástól, nézetektől, vélt vagy valós sérelmektől függetlenül. Szégyen, és a butaság diadala. Azé a butaságé, amelyik hagyja, eltűri, hogy virágozzék az agressziókultusz, amelyik könnyen talál felmentést az olcsó szélsőliberálisozásban, mikor az a rasszizmus minden formáját elítéli, s amelyik butaság megsértődik, ha rasszistázzák, de azért beszavazza a parlamentbe Vona Gábort és elmeháborodott bandáját, akik mindennemű szellemi tevékenység nélkül kizárólag bűnbakképzésre építik politikai karrierjüket. Azé a butaságé, amelyik nem látja, hogy társadalmi problémák kezelésének vannak elfogadott módozatai-normái, és vannak olyanok, melyeket legkésőbb a 40-as évek első felének történéseitől számítva egyáltalán nem szokás kultúrállamban használni, de még csak éltetni és kívánni sem.
Ez ugyanis nem cigánykérdés és nem cigánybűnözési probléma. Fenntartva, hogy a roma kisebbség társadalmi integrációja igenis terhes bizonyos súrlódásoktól, itt és most ez mind háttérbe szorul, mert ilyen körülmények között a mai nemcigány társadalomnak van nagyobb szégyellnivalója. Hogy miért? Azért, mert büszkén hirdeti, hogy ő az okosabb és a tisztességesebb, mint az ún. „cigányság” (csak idézek, véletlenül sem én mondom!), ennek dacára képes eltűrni, sőt, tevőlegesen támogatni, hogy a dolgok idáig fajultak. És mert semmi értékelhetőt nem tesz alternatív megoldások érdekében.
Ennyit a keresztény Magyarországról. Szégyelljétek magatokat – ha már egyszer én szégyellem magam azok helyett is, akiknek igazán kellene.
Nincs mentségetek. Senkinek, aki a szélsőjobbra szavazott. De annak sem, aki nem oda szavazott, csak hagyta, hogy más oda szavazzon, vagy passzívan értett egyet. És annak sincs, aki csak szűk családi körben és/vagy a kocsmában bólogatott-hümmögött, mikor a rokon/haver cigányozott/zsidózott/melegezett stb. egy jóízűt. Lejtőre tettétek az országot, ahonnan nagyon nehéz (ha nem lehetetlen) visszanavigálni egy olyan ösvényre, ahol a bármiféle faji, etnikai, nemzetiségi stb. megkülönböztetés roppant kínosnak számít. Nagyon nehéz lesz (ha nem lehetetlen) visszamászni Európába.
Már ha egyáltalán akartok. Mert ugyebár már ez sem bizonyos...
